Az Instagram-követők bevonzásának egyszerű és gyors trükkjei

Kevés olyan marketing stratégia van, aminek ne lenne alappillére a közösségi média, annak kommunikációja és látogatókkal való megtöltése. A Facebook-oldalunk fellendítéséhez jó pár módszer áll a rendelkezésünkre, de mi a helyzet ezen a téren az Instagrammal, szlengebb nevén Instával?

Most ehhez adunk pár tippet!

Kollázs

Ahogy emlegetni szokás: egy kép felér ezer szóval. Ha pedig több fotóról van szó, az nem csak szavakat, gondolatokat gerjeszt, de sokkal többet árul el személyekről, márkákról, termékekről. Sőt, egy jól összerakott kollázs akár 20%-kal több lájkot, pontosabban Instagram-szivecskét is generálhat.

instagram

Összekötés

Vegyünk például egy vállalkozást, ami igencsak hasít a közösségi médiában. Ugyanakkor nem törvényszerű vagy kevésbé egyértelmű a Facebookos követők számára, hogy az Instagramon is követhetnék, ezért érdemes ezt egy linkkel ellátott posztban közölni velük.

Itt megjegyeznénk, hogy a két közösségi platformon különböző típusú képeket szokás közzétenni, ez is buzdítja a látogatókat a kattintásra, hiszen tudják, hogyha már a Facebook-oldalt végigpörgették, friss tartalommal találkoznak az Instagram-oldalon.

Reakciók és interakciók

Az Instagramon legalább ugyanannyira udvariatlanság nem felelni egy kérdésre, mint személyesen. A követők kíváncsiak arra, ami iránt érdeklődnek a follow-gomb lenyomásával, a válaszon felül pedig jól veszi ki magát a viszont érdeklődés is.

Téma

Legyen kézzelfogható, azaz egyértelmű az oldal témája és tartalma. Sok olyan oldal jöhet velünk szembe, ahol rengeteg fotót és írást publikálnak, mégis kusza a tematika. Még ha divat blogról vagy egy fürdőszoba szakáruházról is van szó, az esetben a témától eltérő posztoknál is jelezzük ezt hashtagek, linkek vagy rövid körülírás formájában.

Így nem csak a megtévesztéstől, de követő vesztéstől is megkímélhetjük magunkat, hiszen a tematikus oldalaknak mindig több követőjük van.

Saját hashtag

A hashtag hatalmát senkinek sem kell bemutatni, hiszen mint tudjuk, földrészeket és hasonló érdeklődési köröket képes pillanatok alatt összekapcsolni.

Amíg egy Instagram-kép nem kap 50 ezer kedvelést, addig mindenképpen érdemes egy márkához vagy vállalkozáshoz kialakított hashtaget kitalálni, amire rákeresve a felhasználók csak az ön oldalát találják, illetve azokat a képeket, amin megjelölték a terméket - ez utóbbi szintén impozáns képet fest kívülről nézve.

instagram

Kereső használata

Ha sokak képeit lájkoljuk, kommentlejük, könnyen az aktív követőinkké válhatnak ők is, ezáltal olyan felhasználókat is megszólíthatunk, akik maguktól nem találtak volna az oldalra.

Következetesség

Egy 2015-ös felmérés során több mint 5000 Instagram-profilt vizsgáltak meg. Az átlagos felhasználók napi egyszer, míg a népszerűbbek 2-3 alkalommal is posztolnak egy nap, ez is fokozza a követettségüket.

Azonban a megosztott tartalmat minden követő is látja, mivel a közösségi platform még nem használ algoritmust azt illetően, hogy kinek mi jelenik meg. Ezt pedig érdemes kihasználni!

Kezdjük el a közös munkát, 

kérje díjmentes ajánlatunkat