A szövegmarketingről ejtettem már néhány szót, s beszéltem már a SEO szempontú szövegírásról is (természetesen nem merítettem ki ezeket a témaköröket, ahhoz azért több kell – szerencsére). Az egyik bejegyzésben a duplikált tartalom típusairól és veszélyeiről írtam. Biztosan emlékszel, ott említettem, hogy ha egy régebbi szöveget (bejegyzés, cikk stb.) szeretnél ismételten megjelentetni, annak semmi akadálya, de át kell írni, vagy át kell irányítani stb. Ezúttal beleásom maga ebbe a kérdésbe, és most azt mondom: nemhogy nem baj, ha felhasználsz régebbi szövegeket is, de kifejezetten áldásos lehet, és a Google is respektálja.
Mi a bejegyzés frissítés haszna?
Rand Fishkin, a MOZ kormányosa szerint érdemes időt invesztálni régebbi bejegyzések újrafeldolgozásába. Természetesen nem minden szinten igaz ez az állítás, sőt, azt lehet mondani, hogy sok esetben csupán egy-egy szubjektív döntésen alapul, hogy egy cikket felújítunk-e, vagy sem. Nézzünk néhány esetet, amikor, illetve amiért érdemes lehet elgondolkodni azon, hogy ismételten a közönség elé idézzünk elbírálásra egy már megjelent cikket.
Mindenkinek jár egy második esély!
De tényleg, ez nem csupán egy üres frázis, miért pont egy bejegyzésnek ne járna? Ha van olyan írásod, amit nagy gonddal készítettél el, ügyeltél a SEO szempontokra is (pontosan meghatároztad a témát, feljegyezted a kulcsszavakat és felmérted a potenciális olvasóközönséget, választottál szuper képet, amit elláttál ALT TAG-el stb.), és vártál, vártál és vártál, mégsem jött a siker, akkor idővel vesd újra a mélyvízbe!
Ez egy tipikus „adj neki még egy esélyt” szituáció. Ha hiszel a cikkben, akkor dolgozd át picit (pro tipp: főleg a címet és a leadet), esetleg vadássz, vagy készíts hozzá új képet, aztán mehet ki újra. Simán lehet, hogy ezúttal robbanni fog!