Duplikált tartalom – az Ördög beceneve – 2. rész

Az előző részben írtunk a keresőbarát tartalomról, arról, hogy az online felületeken megjelenő szövegeket ma már nem csak a felhasználóknak, de keresőrobotoknak is készítjük, ami persze más stratégiát követel meg.

Ugyan szintén említettük, de nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy nagy hibát vét az is, aki átesik a ló túlsó oldalára, és elfelejti, hogy bár a bejegyzését robotok is olvassák, csakis az emberek számára nyújt élményt (hacsak el nem rontunk rajtuk azzal, hogy egy algoritmusnak írjuk őket). Szó volt arról is, hogy a duplikált tartalommal szemben tűzzel-vassal kell fellépnünk, különben rövid-, illetve középtávon elenyész az oldalunk, hiszen büntetések sorozatát követően a Google vad, civilizálatlan részein, valahol messze, a 10. oldal után találhatunk csak rá. Az ellenséget azonban töviről-hegyire kell ismernünk ahhoz, hogy hatékonyan tudjunk fellépni vele szemben. Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani!

duplikalt-tartalom-2

Duplikált tartalom – lelőhelyek

A duplikált tartalmat a legismertebb analizátor programok alapján 3 hibakategóriába sorolhatjuk: alacsony, közepes és magas prioritású hibák.

Magas prioritású hibák – Az egyik leggyakoribb és legsúlyosabb duplikáció az URL-ekben keletkezik.

Nézzünk néhány példát:

  • https://www.peldaoldal.hu/
  • http://www.peldaoldal.hu/ (nem HTTPS)
  • https://www.peldaoldal.hu (nincs záró perjel)
  • https://www.peldaoldal.hu/index.php

A példában szereplő különbségek ellenére kattintáskor ugyanaz az oldal ugrik elő, tehát ezek a „csatornák” ugyan oda vezetnek. A probléma ebben az esetben nem az, hogy észrevéve a Google hátra fogja sorolni az oldalt, hanem az, hogy a látogatottság megoszlik (teljesen indokolatlanul, és az oldal szempontjából kedvezőtlenül). A különböző URL-ek létezése azonban szükséges lehet (például technikai okokból), így megszüntetésük nem kivitelezhető, illetve nem javallott.

Megoldás: Természetesen van a Google által is preferált megoldás. Ebben az esetben a 301-es HTTP státus kód, vagyis az átirányítás lehet a legjobb, amit tehetünk. Ha különböző fejlesztések szükségessé teszik, hogy ezek az URL címek megszülessenek, akkor minden esetben irányítsuk át őket egy 301-es státus kóddal a fő URL-re. Így a különböző helyekről érkező kattintások fókuszálódnak, értéküket egy ponton adják le, így növelve az adott oldal értékét, és nyilván pozícióját az organikus találati listában.

Közepes prioritású hibák – Itt a legtipikusabb példa az oldalak title és meta címkéjében található leírások duplikációja. A problémát szintén nem az jelenti, hogy a Google a legkisebb stikliért már hátra is sorolja azt az oldalt, amelyik érintett ebben a hibatípusban. A probléma abban áll, hogy nagy mennyiségben (több százas, vagy akár ezres nagyságrendben) ezek galibát okozhatnak, illetve, ha nem is vonnak maguk után hátrasorolást, de akadályt gördítenek az oldal látogatottságának növekedése elé. Ez elsősorban a nagyobb site-okat érinti, mint amilyen például egy webáruház, melynek rengeteg oldala van. A duplikációt pedig sokszor figyelmetlenség okozza, vagyis az, hogy sikerül megírni egy frappáns, csábító címet, majd ennek örömére, nem is foglalkozunk többet a dologgal. A baj ott kezdődik, hogy ez a cím kerül minden egyes oldalra (nem csak a főoldalra). Ha pedig nem egy kulcsszóra, illetve nem csupán egy oldalra akarunk optimalizálni, akkor ez öreg hiba.

A meta leírásoknál hasonló a helyzet, azzal a különbséggel, hogy itt inkább az szokta a problémát adni, hogy kitöltetlenül hagyjuk őket. Ez a szűken vett keresőoptimalizálás szempontjából ugyan nem húsbavágó, de a marketing felől nézve olyan, mintha ziccert hagynánk ki. A metákkal a felhasználók figyelmét irányíthatjuk magunkra, így az minél csábítóbb, frappánsabb, annál nagyobb az esélyünk a kattintásra.

Megoldás: A duplikál title tag-ek javításához a legegyszerűbb módszer, ha egy kiadós elemzéssel (pl. Google Webmaster Tools) felmérjük, hogy mi okozta a dulikációt, és ez alapján, kategóriák szerint, tehát csoportosítva javítunk. Ez jelentheti új címkék megírását, vagy a régiek kanonizálását, illetve ellátását noindex kóddal. Utóbbival gyakorlatilag kijelentjük a Google felé, hogy az adott oldal duplikáció eredménye, és nem tartunk igényt az indexelésére, vagyis nem kell, hogy értéket adjon neki a kereső. Így persze büntetés se jár.

Kezdjük el a közös munkát, 

kérje díjmentes ajánlatunkat