SEO tippekkel tele a padlás. Legalábbis sokszor ezt érezheti, aki az egyre újabban, és gazdagon termő cikkeket olvassa a témában. Sajnos ezeknek egy jelentős része gyér minőségű írás, ráadásul nem ritkán (sőt, gyakran) sokadik átvételből származnak, aminek köszönhetően az információtartalmuk egy jelentős része már félúton (kb. a 3. átvételnél) elveszett, kikopott, erodálódott, mint egy mészkőhegy, csak jóval gyorsabban.
SEO szerkesztés
Mielőtt belépnénk a duplikált tartalom labirintusába, érdemes pár szóban körüljárni, hogy mit is jelent pontosan a keresőbarát tartalom. A szövegeket, vagyis egy blogbejegyzést, egy cikket, akár egy főoldali webszöveget stb. hagyományosan embereknek írunk/írtunk, de ez az idő már lejárt (egy ideje).
Ma már nem csupán embereknek, hanem keresőrobotoknak is írjuk a mottóinkat és poénjainkat, velük is megosztjuk az ismereteinket, s ezeket elsősorban a Google küldi hozzánk, hogy szerverünkön tanyázzanak.
A keresőrobot, nem úgy „olvas”, mint egy hús-vér felhasználó, inkább számol: például gyakoriságot. Kielemzi, hogy egy adott szövegcsoportban milyen gyakorisággal fordulnak elő bizonyos szavak, szócsoportok, kifejezések stb. és a legjelentősebbek alapján határozza meg magának, hogy az adott oldal miről szól, mi a fő profilja.
Régmúlt, homályba vesző időkben ezt próbálták meg úgynevezett kulcsszóhalmozással kihasználni, de a Google hatékony büntetőalgoritmusai óta a sötét oldal nagyjából elnéptelenedett.
A kulcsszó azonban továbbra is fontos eleme a tartalomgyártásnak, persze nem határozza meg önmagában. A keresőbarát tartalomnak, azon kívül, hogy jó esetben egy központi kifejezés (kulcsszó, ami persze lehet többszavas, úgynevezett „longtail” is) köré csoportosul, többek között egyedinek is kell lennie.
Az egyediség jelentése itt többrétű. Egyrészt a UX (user experience – felhasználói élmény) szempontjából az egyediség körülbelül egyet jelent az egyedivel, vagyis legyen a szöveg különleges, megdöbbentő, informatív, szórakoztató, olyan, amitől nem tudunk megállni a lábunkon. Ez persze nem megy parancsszóra, és csak ritkán valósul meg, ihletett pillanatokban.
Azonban az egyediség egy másik jelentése, a keresőrobotok felől nézve a szó szerinti különbözőséget jelenti, vagyis a CTRL + C, CTRL+V kombináció akkor is duplikált tartalmat generál, ha a gombokat pörgő forgó rúgással nyomják le.
Ha a kereső észreveszi, hogy egy oldal abból él, hogy sima másolás-beillesztéssel generál tartalmat, akkor azt rövidesen hátrasorolja, vagyis olyan büntetést kap, melyet a következő paradox leírással lehetne érzékeltetni: a neten van, de még sincs a neten. Ugyanis senki nem olvas egy adott kulcsszóra az 50. oldalig (tényleg senki), márpedig a büntetés kb. oda helyez.
És mi dönti el, hogy én másoltam róla, vagy ő másolt rólam? Az idő!
Aki előbb jelentette meg az adott tartalmat, a Google szerint azé, vagyis az lesz az autentikus példány. Előfordulhat olyan extrém eset, hogy ez a rendszer nem igazságos, viszont tény, hogy iszonyatosan hatékony és logikus. Óvakodjunk tehát a duplikált tartalomtól!
Duplikált tartalom kiemelt pozícióban
A duplikált tartalomnak ezer arca van, ahogy a szólás szerint a gonosznak is. A duplikálás minden téren rossz, de legrosszabb akkor, ha túlságosan szem előtt van, vagyis a fő tartalom pozíciójában. Soha ne vegyünk át CTRL + C, CTRL + V módszerrel főoldali tartalmat, még saját magunktól se.
Ha egy régebbi cikkünket, bejegyzésünket stb. valamiért újra meg szeretnénk jelentetni, ezt semmiképpen ne másolás-beillesztéssel tegyük. Írjuk át (újítsuk fel), kérjünk meg egy munkatársat, akinek nem volt köze az adott íráshoz, hogy a tartalmát tartsa meg, de készítsen belőle egy új szöveget, vagy találjunk ki ennél jobbat, csak az abszolút átvételt kerüljük el. Ezért ugyanis meglepően hamar jöhet a büntetés.
Persze van egy kiskapu. Ha mindenképpen ugyanarra a szövegre van szükségünk, akkor valamelyiket (ennek eldöntéséhez a régebbi szöveg látogatottságát vegyük alapul) el kell látnunk egy Noindex jelzéssel, s így tiszták maradhatunk a Google szemében.
Erről, és a duplikált tartalom további rejtelmeiről részletesen a következő bejegyzésben írunk majd.