2016. elejétől jelentős változtatások voltak Adwords téren. Egyre többen használják a mobilkészülékeiket internetezésre is, emiatt a reszponzivitás került a fókuszba. A Google találati listája ennek megfelelően alakult át: a reszponzív megjelenésnek rendelve alá az asztali megjelenést is. A cél, hogy azonos legyen a felhasználói élmény minden eszközön.
A fizetett hirdetéseknek is alkalmazkodniuk kell ehhez a felfogáshoz, megszűnt a jobb oldali sáv. Az organikus találatok felett 4, alatta pedig 3 fizetett hirdetés található. Az első négy hirdetés, mint a Google szóvivőjétől, Gíry Illyéstől megtudtuk, csak azokon a területeken figyelhető meg, ahol nagy a verseny az egyes kulcsszavakra. A változások minden országban, minden nyelven életbe lépnek.
ETA – Kibővített Szöveges Hirdetések
Július végétől globálisan elérhető az új Google AdWords szöveges hirdetési forma, az Expanded Text Ads. A kiterjesztett szöveges hirdetés szintén a mobileszközöket középpontba helyező irányzat része.Eddig a címsort egyetlen leíró leíró sorral lehetett kiegészíteni. Most viszont alapból hosszabb címsort készíthetünk, de megmaradt a leíró sorunk is külön. A két 30 karaktert tartalmazó címsor alatt még lesz ezentúl 80 karakter, mellyel további információt közölhetünk. A haszna egyértelmű: megszűri az érdeklődőket, javul a hirdetés teljesítménye, a kiadások pedig csökkennek. A ETA tesztüzeme alatt a Google 25 %-os növekedéssel számolt.
Lokális hirdetések a Google Maps-en
A mobileszközös keresések harmada térképpel kapcsolatos kérés. Ezeknek mintegy háromnegyedéből valós tranzakció is lesz. A Google Mapsben a helyi üzletek új megjelenést kaphatnak: a vállalkozás logója, termék ajánlatok, pillanatnyi készletinformációk is feltüntethetők, továbbá a kiemelt promóciók is, illetve a felhasználó kereshet az üzlet kínálatában az általános információk megjelenítése és útvonaltervezés mellett.
In-Store konverziómérés
A konverziókövetés a Google díjmentes szolgáltatása. Az értékesnek ítélt ügyfélműveleteket hívjuk konverziónak. Ez a szolgáltatás rendkívül hasznos, hiszen a segítségével nyomon követhetjük, mi történik a hirdetésünkkel. Ha rákattint egy érdeklődő, utána vásárol-e valamilyen terméket, feliratkozik-e a hírlevélre, felhívta-e a vállalkozást vagy letöltötte-e az alkalmazást.
Az offline konverziók hatékony mérésére eddig nem volt lehetőség. Ezentúl viszont a A Google megvizsgálja azoknak a személyeknek a mobiltelefonos helyelőzményeit, akik kerestek és a hirdetésünkre kattintottak, majd megállapítja, hogy meglátogatták-e webshopunk után a fizikai üzletünket is.
Responsive display hirdetések
A display hálózat olyan oldalak hálózata, ahol a Google AdWords hirdetések meg tudnak jelenni, pl hvg.hu, hasznaltauto.hu, youtube.com, gyakorikerdesek.hu, és a többi. A célzási módszerek révén a Display Hálózaton belül hirdetéseit bizonyos helyekhez vagy közönségekhez kötheti. A Display Hálózaton való hirdetéskor számtalan célzási lehetőség áll a rendelkezésére. A több millió mobil applikációt és weboldalt magába tömörítő Display Hálózaton a “Mobile first” irányát követve a hirdetések immár az adott eszközre optimalizálva jelennek majd meg. A felhasználónak ez nem jár semmilyen külön munkával, a Google gondoskodik róla, hogy bármilyen készüléken optimálisan jelenjünk meg.
Az eszközszintű ajánlatkorrekció változásai
A tablet, mobil, és PC-k platformjára egyedi ajánlatkorrekciót lehet beállítani. Attól függően, hol szeretnénk hangsúlyosabban jelen lenni, a százalékos ajánlatszorzóval negatív vagy pozitív százalékot adhatunk hozzá.
Hasonló közönségek a Keresési Hálózaton – Similar Audiences For Search
Mivel a Google folyamatosan nyomon követi az internetezési szokásainkat, a hasonlóságot alapul véve egyszerűbben hozza az oldalunkra az érdeklődőket, hasonló közönséget keresve hirdetéseink számára.Az AdWords ellenőrzi a megelőző 30 nap keresési tevékenységét a Display Hálózat oldalain, és feltérképezi a remarketinglistán szereplő személyek közös érdeklődési köreit és jellemzőit. Ezek alapján az AdWords automatikusan megtalálja a potenciális ügyfeleket, akiknek hasonló az érdeklődése és a jellemzői, mint a remarketinglistán szereplő embereké. Minél több a közös jellemző, annál jobban működik a hasonló közönség funkció.