Marketing szövegírás

Amíg a jó szöveg elad, a gyenge marketing csak hátráltat..

Szöveget írni sokféleképpen lehet, hosszan vagy röviden, sztorikat belecsempészve, magázó vagy tegező stílusban. A szövegezés stílusát minden esetben a cél, a célközönség és a felület határozzák meg.

Az első és legfontosabb szempont mégis az, hogy tud-e olyan szöveget írni, amely megragad az emberek emlékezetében, először érdeklődővé teszi őket, majd vásárlóvá alakítja a többséget.

Marketing szövegírás

Milyen segítséget tudunk adni?


Weboldalak szövegezése

Mivel egy céges weboldal már alapvető értékesítési funkciót lát el, informálja a látogatókat, nem az a kérdés, hogy szüksége van-e honlapszövegre. Sokkal fontosabb ennél, hogy sikerült-e a honlapjára olyan szövegeket írnia, amely felkelti az emberek érdeklődését és kellő információval látja el őket cégét illetve szolgáltatását illetően. Amennyiben a tapasztalat azt mutatja, hogy sikerül kellően nagy forgalmat elérnie honlapjával, de ehhez képest mégis alacsony az érdeklődők, ügyfelek száma, mindenképp érdemes átnézni a weboldal értékesítő szövegezését. Ha pedig még csak most tervezi honlapjának elkészíttetését, akkor számolnia kell a tartalmi, szövegezési kérdésekkel is.

DM levelek, Hírlevelek szövegezése

Az ügyfeleket nem elég egy munka erejéig megszerezni, hiszen a piaci verseny szinte minden területen kiélezett, amennyiben szeretné megszólítani jelenlegi és leendő ügyfeleit, akkor az egyik leghatékonyabb megoldás lehet egy hírlevélkampány, vagy egy postai DM levél, amellyel közvetlenül és ügyfélre szabottan tud ajánlatot adni. Ha már megvan a jó ajánlat, meg is kell győznie a levél olvasóját. Ezt pedig egy jól megfogalmazott, ügyfélre szabott szöveggel érheti el a legkönnyebben.

Kiadványok, prospektusok szövegezése

Karba tett kézzel nehéz vevőket szerezni, ma már nem elegendő jónak lenni, tennünk is kell azért, hogy cégünk jó híre terjedjen! Ennek egyik eszköze pedig egy jó cégbemutató brosúra megléte. A cégbemutató vagy egy szolgáltatást bemutató brosúrák, prospektusok nem új keletű eszközök, de még ma is kevés van köztük ami igényesen megtervezett, esztétikus és jó szövegezéssel ellátott. Pedig nem szabad elfelejteni, hogy ezeknek az anyagoknak cégünk megítélésében komoly szerepük van, kevesen fordítanak kellő figyelmet erre.

Facebook, Twitter - avagy a közösségi média

A közösségi média folyamatosan fejlődik és rég kinőtte a "kit ismerhetek még" funkcióit, manapság a cégek egyik legjobb és legkézzelfoghatóbb kommunikációs eszköze. Az eltervezett és jól felépített bejegyzések rengeteg emberhez juttathatjuk el a gondolatainkat Facebook-on, Twitteren, vagy épp a G+-on.

Hirdetésszövegek

Adwords, Facebook kampányaink során gyakran készítünk ügyfeleinknek hirdetési szövegeket. Egy hirdetés szövegének megírása különösen nagy kihívás. Hirdetéseket alapvetően kevesen olvasnak a hirdetések számához mérten, ezért meg kell találni annak a módját, hogy mégis sikeres lehessen egy hirdetési kampány illetve a hirdetés szövegezése kitűnjön a tömegből.

Árajánlatot kérek

Ügyfeleink elégedettsége
a mi legnagyobb büszkeségünk

mobil_app_fejlesztes1
facebook_app3
crm_rendszer_fejlesztes
webshop_keszites
mobil_app_fejlesztes3
facebook_app_4
^